Ledér ugróiskola: Lélek-hám
Szűcs Edit 0.3 kosztüm-fikciói
Divatbemutató és sztori, fogalmi raszter és felkockázott flaszter, lengén (lélek)beöltözött lányok és még lengébbre vetkőző fiú, akció, reakció, tranzakció – ez mind belefért a tandoris nevű Természetes Vészek Kollektíva Mu színházban látható produkciójába. Az előadás alapja Szűcs Edit újabb karakterálom-sorozata, amely megfordítja a kosztüm és a jellem, kosztüm és előadás közti megszokott viszonyt.
Ehhez a divatbemutató forgatókönyvét alkalmazzák:a lányok egy-egy karakter több változatát, ne mondjam jellemfejlődésének kifutását kifejező ruhákban járják be a kifutókat. Eközben a színpad fiúja reagál a karakterekre: az előadás folyamán polaroid képeket készít saját magáról. Némelyik képpel az amúgy meztelen színpadot díszletezi, némely képet kivetítőre helyez: így a reakcióit bemutató, esetleges önarcképek a nézők előtt jönnek elő, mimikai mintát felmutatva nekik, mintegy; mígnem az események és lányok nézőjéből olyan férfivá nem alakul, aki tevékenyen részt venne bennük.
De nem akármilyen divatbemutatóról van szó: a modellek-táncosok egy olyan pallósorozaton sétálnak, ugrálnak, táncolnak, amelyen egy metafizikai fogalomlista olvasható. Ez a produkció sajnosan gyenge pontja, legalábbis egy hozzám hasonló exfilozófiaszakos szemében: ha már filozófiai fogalmak, akkor legyen filozófiai alapjuk - itt maximum valamiféle filozófia hangulatát adják, és ez nem mindig rokonszenves. A fogalmak aztán alapvető játszanak a karakterek táncában: nem mindegy, melyik karakterváltozat melyik fogalomsoron sétál végig, milyen stádiumok után, milyen ugróiskolát kijárva érkezik az utolsó pallóra. Az „öndivat”-féle fogalomképzés azonban fájdalmasan lila még akkor is, hogyha részben a tervezőre vonatkoztatja az ember. Nem szorul ez az előadás ilyesféle művészies megemelésre: végig fenn tudja tartani a figyelmet pusztán ruhák bemutatásával, az arcok erős smink meghatározta koncentrált mimikájával és minimál-tánccal.
Nemcsak a karakternek vagy a léleknek, de a hámnak is többféle értelmezését látjuk az előadásban: a merevre drótozott, artisztikus kényszerzubbonyszerű ruhától a munkára fogó pánton át egészen a laza, madárszárnyszerűen lebegő felsőrészekig, a felhámig.
Szűcs Edit és a Természetes Vészek Kollektíva újszerű produkciója az utolsó percig leköti a nézők figyelmét, olyannyira, hogy az előadás végét, a történet végének lezárulását csak kevesen érzékelik. Persze az is lehet, hogy mindenki érzékeli, csak szeretné, ha még tartana egy darabig...
http://mu.hu/index.php?option=com_content&task=blogcategory&id=22&Itemid=50
