Amerikai üvegtigris: fél évszázad pop az utak mentén
John Margolies: Amerika útmenti építészete
Millenáris park, nyitva 2007 szeptember 07. – október 07.
Ha az ember nézegetni kezdi John Margolies Amerika útmenti építészetét ábrázoló fotóit, a fejében valahogy a Flinstone-család, a Mammut I-II műgyanta ősállatkertje és az érdi temetőnél lévő szervíz homlokzatából kilógó gipsz VW bogár kezd lassú táncba. És mire végignézi a Milenárison kiállított 56 fotót, rájön, hogy ez az asszociáció nem olyan rossz, a tánc pedig elég kedves.
Miután megindult az autók tömeggyártása, Amerika nagyot változott. Az utak mentén megsűrűsödött, ugyanakkor leegyszerűsödött az élet. Az utazgatás elvesztette arisztokratikus báját: az emberek nem raktak már uzsonnáskosarat és pokrócot az ülés alá, viszont széles és harsány néprétegek özönlötték el olcsó, de gyors autójukon az országutakat.
Az utak mellett megjelentek az újfajta utazók igényeinek kielégítésére szakosodott helyi kiskereskedők, akik szabadidejükben akár utazókká is válhattak. A két fél ezért nagyszerűen megértette egymást.
Az utazónak étel, benzin és szállás kellett, a kereskedő meg látható akart lenni. Letisztult, esszenciális igények: hiszen akármilyen gyorsan suhant az autó országút mellé húzódó apró bolt előtt, a benne ülőknek érzékelnie kellett, mit lehet ott venni. Így lettek a boltok a kereskedők és az utazók közti kommunikáció random anyagokba öntött jelei; és ahogy az ember az épületek képét nézegeti, ezek a jelek nem lehetek elég egyszerűek.
Az út mentén nem volt se épített környezet, se építészeti hagyomány. A boltok építői megtehették, hogy kizárólag hatékony a kommunikációt tartották szem előtt. Teáskanna alakú gyorsbüfék, kagylóalakú shell-kút, indiánsátor alakú motel.... nagyon nem véletlen, hogy Pierce, a modern jelelmélet atyja amerikai volt.
Vannak olyan épületek, amelyek alakja magát a terméket mutatja be. Ennél egyszerűbb jelviszony aligha létezik. Pédául az édeszájú autóvezető csak beáll a Donut hole gyorsbüfé donut hole alakú alagútjába, amelyet kilométerekről felismer, és az autóból való kiszállás nélkül élvezheti a minőségi fánkot.
Egy másféle épülettípus a hasonló funkciót betöltő régi formát imitálja: ez olyan ősi dizájn-elv, hogy már az első agyagedények készítői vesszőfonat-mintákkal díszítették vízhatlan művüket. Vasúti-, és lakókocsi-alakú gyorsbüfékbe térhet be, és érezheti magát egy régebbről otthonos világban a konzervatív amerikai úrvezető.
A benzinkutak esetében volt legnagyobb az építők mozgástere, hiszen itt a funkciónak magának sem volt előzménye. Itt aztán az ambiciózus repülőcsészalj-formától a dinóépületig, a repülőgép-alaktól a kanna-, sőt világítótorony-féleségig szárnyalt a jelgyártó fantázia.
Az 50-es, 60-as évek után kiépült autópályarendszer aztán tönkretette ezt a vidám tankolás-pihenés popkultúrát. Megváltoztak az utazási szokások; és a harsány színekre festett beton- és gipszhomlokzatokat elbontották. A földbeásott benzintartályos kutak környezetszennyezőnek bizonyultak és megszüntették őket. A gyorsétterem-láncok és a bevásárlóközpontok tiszteletteljesen neoinfantíl stílusban, különféle korszerű műanyagokból készült figurái őrzik azért ennek a kultúrának a nyomait.
Magukból az épületekből funkció híján csak a jelforma maradt élő, mint a kagyló alakú Shell-kútnál; meg az a tömény nosztalgia, amit nem is tudom, honnan szed egy habsburgsárgára festett neobarokk épületek közt élő magyar városlakó. Hacsak nem Margolies látszólag dokumentarista fotóin jön át...
És van egy bónusz, amit nem hallgathatok el: a kedves látogató azt is megtudhatja, miért hívják motelnek a motelt.
Jhttp://www.millenaris.hu/object.d27e4a90-2cc8-46cb-8b16-5a78a0014fef.ivy
