Áradjon a dopamin – homo addictus a Kálvária-téren
A Matt commedia dell' artéja
Augusztus második felétől kezdve épül az a jelenetsor, amelynek 12 színésze a commedia dell’arte olasz mestere, Eleonora Fruser mindenki számára nyitott zsámbéki mesterkurzusának résztvevői közül került ki. Az alkotók gátlástalan örömmel szemezgetnek minden idők popműfajaiban, de nem naivan. A cél ugyanis nem a popkultúra beemelése az úgymond magas művészetben, inkább fordítva. Ennek eszköze egy régi popműfaj, a commedia dell’ arte.
A commedia dell’ arte a középkori vallási színjátszás válságából született, mikor a reformáció megjelenésével a misztériumjáték régi formája, a maga nagyon trágár jeleneteivel, szentjeivel és angyalaival erkölcsileg és/vagy teológiailag vállalhatatlanná vált a vetélkedő egyházak számára. Ezért Európa-szerte betiltották a játékokat, ám a közönség színházra vágyott, és ebben a színházi vákuumban egyszerre született meg a commedia dell’arte és az antik hagyományokat követő tanult színjáték. Az egyik az akkori popkultúra, az örökkévaló vásári színjáték elemeiből merített, s az emberek közt, a piactéren maradt; a másik saját terét elegáns függönyökkel jelölte ki, és főúri udvarokban kezdte felépíteni maga köré a modern színházat.
Több oka is lehetett tehát, hogy Simon Balázs rendező és többé-kevésbé alkalmi társulata a régi nagy popkult-túlélő műfaj felé fordult: maga a popkultúra, elérhető emberek, túlélés, élés... Sőt, előadásaik kifejezetten a színházba nem járókat célozzák meg: a Kálvária-tér mellett olyan helyeken is megfordultak már, mint a váci fegyház, vagy egy tatabányai lakótelep.
Persze a tempó és téma érdekében más populáris műfajokat is felhasznál a társulat a burleszktől a pantomimen át az akciófilmig. A téma pedig a függő ember, a homo addictus. A jelenetek a cigaretta-, szerencsejáték-, alkohol-, drog-, pornó-, agresszió-, televízió-, elektronika- és zabálás-függő nyomorultak társaskörével legfeljebb az érdekes és hasznos hobbikkal, rituálékkal, tárgyakkal, viszonyokkal, szép lelkiállapotokkal, szuperegészséges ételekkel, értékes munkával, szellemi fensőbbséggel és kellemesen gyakorolt hatalommal túltöltött embert tudnák szembeállítani, de mintha csak a metafizikusan széttárt karú nézőt helyezné az események mögé...
Ezekből az összetevőkből kerekedik ki az a speciális commedia dell’ arte, amely az előadást élővé, problémáiban, szerepeiben, játékmódjában velünk egyidejűvé teszi. A commedia dell’ arte eredeti rögtönzéses jellegét és tempóját a hétköznapi életből vett állandó karakterek, Pantalone, Arlecchino, a szerelmesek, a hetvenkedő spanyol kapitány és társaik segítették fenntartani. A MATT-társulat az állatmesék jellemeit használja gyorsítótárként, hiszen ma se ér rá se az utca színésze, se az utca nézője nüansz-sorozatra építeni a karaktert. Az egyes állatfigurák kifejezően épülnek a színészek arcába és mozgásába.
A commedia delll arte az egyéniségek műfaja volt: a fix karakter, a maszk összenőtt a színésszel: sőt, egy-egy színész egyéni szerepkör-értelmezése új állandósuló változatot teremtett. A MATT-társulat commediája viszont személytelen, vagy ha úgy tetszik, közösségi műfaj. A rögtönzés náluk legalább annyira a karakterformálás jellemzője, mint az utcazajokat, esetlegességeket beépítő jeleneteké. A színészek hangsúlyosan cserélik, továbbadják a jelenet végén maszkjukat, és a társulat együtt építi föl az állandó karaktereket – amit valaki egy jelenetben hozzájuk tesz, a másik jelenetben már része is. Ezért kevésbé számít, ha néha egy-egy jelenet gyengébbre sikerül.
És Stenfano Perocco bőrmaszkjai valóban második bőrként működnek. Egyszerre személyesek és személytelenek: csak az arc egyik felét takarják el, mégis, mintha nem is a színész adná a másikat: A maszk annyira egyetlen vágányra tereli és felerősíti a kommunikációt, hogy a színész eggyé válik a karakterrel, alig látszik a stilizált figura mögött.
Hogyan is néz ki az a matt-helyzet, a függőségekből adódó szenvedélyek utolsó stádiuma, amiről Simon Balázs rendező levezeti a társulat nevét? A helyzet, amikor a dopamin elszabadul? A vegetáriánus nyuszilány répával kínálja a ráleső ragadozófiúkat, akik mintha szintén répájukkal kínálnák őt, de a döntő ponton fekvő nyúl látványa inkább az étkezési szenvedély felé tereli az eseményeket. Két fiú anyja pénzére, a harmadik, kicsit gyengeelméjű, a családja szeretetére és egy állatkerti sétára hajt; az első kettő megkapja, amit akar, a harmadik nem, ezért megöli és az állatkertbe hurcolja imádata tárgyait. Hullarabló-bandák keresnek drogot és politikai iratokat a forgalmassá váló éjjeli temetőben, hogy aztán ki-ki a maga vágányán közlekedve jusson el oda, ahova való; a sírok váltókként rendezik a bandák útját, míg végül mindenki megfordul minden sírban...
A sztorik a VIII kerület legendáiból származnak, a Nyócker lassan popkulturális objektummá alakul. Kérdés, hogy milyen lesz aztán, sőt, hogy színház lesz-e az a popkultúra. Csak annyi biztos, hogy ha ilyen lesz, legalábbis nekem tetszeni fog.
http://www.varosiszinhaz.hu/program.shtml
